Vargánya svéd gombasaláta módon, rukkolával, narancsos alma-salátaboglárka-rukkola salátával, tojással.

A jó ismert svéd gombasalátát gyerekkorom óta kedvelem. Saját történetem hozzá, hogy gyerekkoromban apukám néha, mikor a nagy Budapesten akadt dolga, elvitt magával, kis falusi lánykát, még az iskolából lógás terhére is, és ilyenkor hazafelé,  a vonatra várva gyakran ettünk svéd gombasalátát a Déli pályaudvar régi emeleti éttermében. Mindketten szerettük ezt az ételt. Ott persze nem vargányából, sőt nem is erdei gombából készült. Én ezúttal nem friss, hanem olajban tartósított vargányából készítettem. itt, pedig egy friss gombából készült.  


Elkészítés:
A vargányát korábban olajban tartósítottam, így ehhez az ételhez csak alaposan lecsepegtettem, és saját eltevésű, sűrűre főzött paradicsomszószba főztem, amit egészen apróra vágott vadsnidlinggel(érdes hagyma levele)  és fűszerekkel előfőztem, és kb. félidőben adtam hozzá a vargányát. Fűszerek: szurokfű, citromos kakukkfű, citromhéj, 1 citromkarika belefőzve (de közben kóstolni, nehogy túl keserű legyen), pici narancshéj, só, őrölt fekete bors, cukor (más édesítés) ízlés szerint. Mikor már kifőtt a fűszerek íze a szószban, el is készült. Kihűlve rukkolát is vágtam bele és apró kis savanyú uborka darabokat, keveset. A végén a savasság beállítása citrommal, ha a savanyú uborkától nem lesz elég savanykás. A rukkola mustáros, borsos, kicsit kesernyés íze és az uborka savassága jól illenek az alapízekhez, és könnyítik, emészthetőbbé teszik a hidegen tálalt gombás ételt. Persze nagyon sokat nem ajánlott így sem belőle enni. A rukkoláról egyébként azt mondják, hogy vargánya íze is van. Behűtve tálalható, ezúttal főtt tojással és gyümölcsös, vadzöldséges rukkola salátával.
     
Megjegyzés: Ez az étel tavasszal készült, de máskor is elkészíthető. Vadsnidling (érdes hagyma levele) tél végén és tavasszal, salátaboglárka tavasszal szedhető hozzá (FONTOS!!! a salátaboglárka legfiatalabb állapotban ehető csak salátaként, és akkor is mértékkel, később de csak virágzásig főzve) rukkola pedig tavasszal-nyár elején és az őszi hónapokban van a kertben vagy a piacokon. Friss vargányával is elkészíthető természetesen és más gombával is helyettesíthető a vargánya.
   
Az ételben található vadon gyűjtött összetevők:
Ízletes vargánya (Boletus edulis)
vadsnidling (érdes hagyma levele) - vékony levelű vadhagyma (érdes hagyma, bajuszos hagyma)
Citromos vad kakukkfű (Thynus pulegioides)


A saját gyűjtésű gombákat lássa szakellenőr!
Erdőkóstoló a Facebook-on még több tartalommal,

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések